A szerelem mint főnév és ige

Egy újabb könyv a szerelemről. Ki tudná megszámlálni, hányadik?! És ki tudja, mi a szerelem?! Hányan próbálták szavakba önteni! Szenvedélyes érzelem, örömforrás, szex, beteljesülés, önátadás, kötődés, eggyé olvadás, döntés, felelősségvállalás és még mennyi más...

Egyet én is hozzáteszek. A szerelem lényege, hogy szerelem. Ahol az első "szerelem" főnév, a második ige. Ha elromlik, én szerelem! Értékesnek tartom, ezért nem hagyom, hogy tönkremenjen. Karbantartom, úgy is, hogy a karomban tartom. Ebben a fogyasztói világban nem dobom el azt, ami nem működik tökéletesen, hanem igyekszem megjavítani. Akkor, amikor még kicsi a baj. De ehhez figyelni kell az apró rendellenességekre: mellékzörejekre (fájó elszólásokra), megzökkenésekre (gyakori kibúvókra az együttlét elől), el-elbotlásokra (haragos dühkitörésekre), eldugulásokra (kínos csöndekre, mikor nem találjuk a szavakat egymáshoz), mert vannak olyan nagy törések, amiket szinte lehetetlen megjavítani.

A menthetetlen állapot lassan, fokozatosan alakul ki, és tehetünk ellene. A szeretethimnuszban olvashatjuk: a szeretet találékony - persze a megoldások, nem a kifogások területén. És akkor kérjük egymást, hogy centríroztassunk, hogy szét ne morzsolódjanak a házasságunkat mozgásban tartó abroncsok (igyekezzünk megkeresni, újra kapcsolatba lépni életünk középpontjával), nagygenerált végezzünk (beszéljük meg a sérelmeket), olajozzunk (mozduljunk ki együtt, kettesben csináljunk valami jót, bújjunk korán ágyba), ragasszunk (bocsássunk meg), polírozzunk (adjunk hálát mindazokért az apróságokért is, amiket egymástól eddig természetesnek vettünk).

Ha a szerelem csak lángolás lenne, ami naponta a hetedik mennyországba repít, akkor megijedhetnénk, hiszen egy hosszú házasságban hányszor nem érezzük, hogy tenyerén hordoz a társunk. Van, hogy halálosan fáradtak vagyunk. Van, hogy a gyerekeinkkel kapcsolatos teendők, aggodalmak annyira betöltenek minket, hogy szinte nem jut hely benne másnak. Van, hogy haragosak vagyunk. Van, hogy a munkánk foglal le teljesen. Vannak betegségek, nyavalyák, súlyos bajok a szűkebb, tágabb családban, a munkahelyen, amik kínoznak, amik törődést, ápolást igényelnek. És vannak nyűgös, borús, száraz időszakok, amikor fogalmunk sincs, miért, de a vevőkészülékünk alig-alig érzékeli a szeretetáramlást, viszont annál inkább kifinomult a csípősnek vélt utalások, gonoszkodónak hitt megjegyzések vételére, sőt felnagyítására. A házasság a legnagyobb, életre szóló vállalkozásunk lehet, ahol nem csupán anyagi dolgok vagy szellemi termékek cserélnek gazdát, hanem törékeny életek, sorsok vannak a kezünkben, amelyekért felelősséggel tartozunk. Természetes, ha egy vállalkozást indítunk, abba sok időt, pénzt, energiát fektetünk. Képezzük magunkat, hogy minél jártasabbak legyünk az adott területen, újításokon törjük a fejünket, időt szánunk az ügyfélkörrel való kapcsolattartásra, figyeljük a konkurenciát, piackutatást végzünk... Ha egy vállalkozó azt mondaná, hogy majd a megérzéseimre hagyatkozom, és megy az üzlet magától, azt hibbantnak tartanák, és a sikertelenség borítékolva lenne. Mégis milyen könnyű ebbe a csapdába esni. Amíg össze nem házasodunk, addig "a farzsebünkből is elő tudjuk kapni legszebb mosolyunkat", ahogy Csaba testvér megfogalmazza, de utána fokozatosan egyre kevesebb energiát fektetünk a kapcsolatba, annyi más egyéb, fontos teendő adódik, no és szerelmünk gyümölcsei, a gyermekeink, a kapcsolat ápolása elé "tolakodnak". Természetes, ha igyekszünk igényeiket messzemenően kielégíteni, de tudnunk kell, annál nagyobb ajándékot nem adhatunk nekik, mint hogy apa és anya harmonikus házasságban élnek, az otthon nem tűzfészek, hanem fészekmeleget áraszt.

De megéri ez a sok vesződés? Ha ez a szerelem, egyáltalán kell ez a sok fáradozással járó szerelem? Nem könnyebb belemenni egy új kapcsolatba, amelyik jól szuperál, amelyik úgy csodálatos, ahogy van, és nem kell javítgatni, mert egyszerűen nagyszerű?! Sajnos, a statisztikák azt mutatják, hogy a következő házasság, élettársi kapcsolat még nagyobb valószínűséggel végződik válással, mint az első, és ez a szám az újabb kapcsolatokban tovább növekszik. A problémák, amelyek a váláshoz vezettek, szembejönnek velünk egészen addig, amíg nem találunk rájuk megoldást. Ráadásul, ahogy Csaba testvér az általa nevelt gyermekek sorsát látva is tapasztalja: "a válás nem egyszerű váltás, mint mikor az ember levet magáról egy kényelmetlen ruhát, ami szorít. A gyerekek, felnőttek egyaránt komolyan sérülnek a lényük legmélyét érintő kapcsolat szétszakadása miatt."

Böjte Csaba gondolatai hitet, reményt, bátorságot adnak, hogy megtanuljuk szeretni és próbáljuk meg nevelni magunkat, hogy ajándékok legyünk a társunk számára. Beszél az időnk elajándékozásának, a kapcsolatépítésnek, -szépítésnek a lehetőségeiről, és nem hallgat a házassági karambolokról sem. Szól a szerelmi háromszögről is, hiszen a szentségi házasságban nem csak egy férfi és egy nő él együtt, hanem finoman és diszkréten köztük van a nagy Isten, aki - ha figyelnek rá, és kérik segítségét - támogatja erőfeszítéseiket, és kipótolja a hézagokat ott, ahol ők csődöt mondanak.

A szerelemnek, akárcsak minden embernek, sokféle arca van: vidám, haragos, önfeledt, elgondolkodó, szép és megfáradt, és még ki tudja, hányféle. A szerelem is sokféle lehet, változik az idő folyamán, de nemcsak főnév, hanem ige is. Ha elromlott, ha döcög, ha mellékzörejek vannak, szóval, ha nem működik elég jól: én szerelem, te is szereled, ugye, ő is szereli, mi szereljük, ti is szerelitek, és ők is szerelik. Ebben ad segítséget ez a könyv.