Milyen előnyökkel jár, ha egy kívülálló szakember írja meg a memoárt, és nem egy családtag vagy barát?

Senkinek nem mondanék ilyet, hogy ne meséljen, ne meséltessen a régi dolgokról családtagoknak, barátoknak, hiszen az érdeklődés nagyon jó beszélgetéseket, varázslatos hangulatot eredményezhet. A meghitt együttlét, a jelenlét és a figyelem azt tükrözi, hogy törődünk egymással, kíváncsiak vagyunk a bölcsességre, amire szert tett az élete során. Vannak, akik ügyesen írnak, logikusan szerkesztenek, érzékenyen és figyelmesen kérdeznek. Biztatom, ha erre érez hívást, vágjon bele bátran. Viszont néhány szempontot érdemes megfontolni:

Ha valaki olyannak mesélünk, aki nem ismer minket, általában alaposabban, érthetőbben fogalmazunk, hiszen nincs háttérinformációk birtokában, amelyeknek ismeretét magától értetődőnek vehetjük. Ezért a memoár jobban befogadható lehet a távolabbi családtagok számára is.

A családtagok talán már többször is hallották ugyanazt a történetet, egy kívülálló "friss füllel hallgatja", kíváncsiságával és a profi kérdezéstechnikájával mélyebb válaszokat hívogathat elő. Irányított kérdéseivel segítheti az önreflexiót , felhívhatja a figyelmet a zavaró ugrásokra, rámutathat, hogy hol kellene jobban kifejteni a mondandónkat.

"Fontos, hogy a kérdező képes legyen jelentésteli válaszokat előcsalogatni, a fontos témákat beazonosítani, folyamatosan motiválni, a lehetséges negatív következményeket elhárítani és végül az elmondottakat egységes és jelentésteli dokumentumban szerkeszteni. Nem mindenki tudja elmondani a történetét, sokaknak segíteni kell, és meg kell tanulni egy kicsit irányítani éppen a saját érdekükben. Készen kell lenni egy olyan helyzetre is, amikor negatív dolgok merülnek fel a történet elmesélése során, olyan témák vagy kijelentések, amelyek nagyon megbánthatják majd azokat, akik később megkapják a dokumentumot. Ehhez szükség van lélektani ismeretekre." (Harvey Max Chochinov)

"Egy családi titok felszínre hozásához kellő érzékenységgel és elővigyázatossággal kell hozzálátni, mert ha nem megfelelő az időzítés, ha túl gyorsan, túlságosan felkészületlenül vagy drasztikusan szembesítjük a titokból addig kizárt családtagokat az igazsággal, akár nem kívánt károkat is okozhatunk." (Orvos-Tóth Noémi)

Amikor egy családtag megtudja a korábban rejtett titkokat, az az érzések lavináját indíthatja el a mesélőben, hallgatóban egyaránt. A zavarodottság, a fájdalom megakadályozhatja azt, hogy a történet elmeselője szabadon kimondhasson mindent, ami a szívét nyomja. Valószínűleg védeni akarja szeretteit, és inkább magában tartja történteket. Ha kívülálló szakember bábáskodik a történet megszületésénél, ez a veszély nem áll fenn. Felszabadító lehet a fájó történetet kimondani úgy, ahogyan megtörtént, de ez nem jelenti azt, hogy ebből muszáj mindent leírni. A memoárban a körülményeket, a lelkiállapotot, a sebezhetőség okát alaposabban ki lehet fejteni, így a nyers valóságot meg lehet szelídíteni, hogy könnyebben befogadhatóvá, érthetővé, feldolgozhatóvá váljon az olvasóknak.

Természetesen a memoárt elkészítheti egy családtag, jó ismerős is, ha szívesen vállalkozik erre a feladatra, és jól kézben tudja tartani a beszélgetés folyamatát.