Isteni hamuba' sült pogácsa

A mesebeli vándorlegény úgy indul el világot látni, hogy szülei jól feltarisznyálják és tanácsokkal látják el. A szeretetből gyúrt hamuba' sült pogácsa egész útja során táplálja őt, sőt még másoknak is jut belőle. Ha betartja a szívébe írt törvényeket, legyőz minden bajt, eljut az Üveghegyen túlra megküzdve ezer veszéllyel, tűzön-vízen át. Ha az anyai ösztön ezt diktálja, mennyivel inkább ez motiválja Istent is. A szerető, teremtő mennyei Atya is gondoskodik rólunk, ő sem engedi, hogy az ember üres kézzel járja földi zarándokútját. Szentségeit tápláló, megerősítő úti eledelül adja hosszú vándorlásunkra, hogy végül megérkezzünk hozzá.

A keresztségkor lelkünkbe pecsételi, "tetoválja" kitörölhetetlen logóját: nem vagyunk árvák, bármilyenek is földi szüleink, van egy tökéletes mennyei Atyánk, akinek a szeretett és vágyva vágyott, kedvenc gyermeke vagyunk, akire gondja van, akinek haja szálát is számon tartja, aki a mennyország örököse.

A bűnbocsánat szentségében reset gombot nyom, lenullázza vétkeinket, újra és újra talpra állít, és küldetést ad, valahányszor őszintén megbánjuk, és igyekszünk jóvátenni azokat.

Az oltáriszentség mindennapi megerősítő, lelki táplálék, "energiabomba" lehet, mikor önmagát adja nekünk, és megerősít minket.

Bérmáláskor, ha valóban megnyitjuk szívünket, ha figyelünk a Szentlélek halk hangjára, ha "online" kapcsolatban vagyunk vele, vezet, bátorít, fényt gyújt utunkon, hogy jól tudjunk dönteni, hogy kitisztuljanak a gondolataink, tetteink célba érjenek.

Súlyos betegségekben a szent kenet erőt ad a szenvedések elviseléséhez és segít a gyógyulásban.

Életre szóló döntéseinkben, házasságkötéskor vagy az egyházi rend felvételekor a hatalmas Isten a parányi ember mellé áll, támogat, segít nap mint nap újrakezdeni a szeretetet, szolgálni az életet.

Cipeljük mennyei Atyánk ajándékait a tarisznyánkban, de vajon élünk-e velük? Értjük-e, miért kaptuk ezeket, és hogyan tudnak segíteni bennünket? Talán szüleink által ránk hagyott, lejárt szavatosságú, ma már nehezen fogyasztható, ünnepélyes, kegyes, de lényünk magvát nem érintő ceremóniának tartjuk a szentségek felvételét? Az is lehet, hogy halálosan unjuk, kopott, értéktelen, felesleges lomként elvetjük magunktól őket, hogy szabadabban mozoghassunk. Csomagunktól megszabadulva először talán megkönnyebbülünk, hisszük, így több időnk marad izgalmasabb dolgokra, szórakozásra. Majd életünk egy-egy keresztútjánál elbizonytalanodunk, megtorpanunk, merre tovább. Egy-egy magas csúcsra kapaszkodva, nehézségek idején fogy az erőnk, és összeroskadunk. Egy-egy szakadék szélén, kísértések idején megszédülünk, és nem tudjuk, hogyan maradjunk talpon. Útvesztőkbe, zsákutcákba tévedünk, gödrökbe esünk, besározódunk, és úgy látjuk, nincs remény. Emberekkel találkozunk, és megsebezzük egymást. Előttünk a cél, amit magabiztosan, egyedül akartunk elérni, és sok-sok botlás, fájdalom és kudarc után elérhetetlennek látjuk. Hogyan tovább? Ki emel föl? Ki segít tovább?

Az ismeret és minden fejlődés kulcsa a kérdőjel, még a felkiáltójelnek, a parancsnak, a felszólításnak, de a kérésnek is csak akkor van értelme, ha hozzátehetjük: "miért?", "hogyan?". Amit, akit nem ismerünk, igazán nem is tudjuk megszeretni. Isten útjait és az egyház tanítását érteni kell ahhoz, hogy el tudjuk fogadni - bár igaz az is, hogy vannak hittitkok, amelyekből csak annyit tudunk felfogni, mint egy hangya az emberből, akinek a tenyerében megpihent. Ujjlenyomatunk barázdáit látja csupán, amelyek bár tökéletesen azonosíthatnak minket, mégis vajmi keveset árulnak el arról, milyen emberek vagyunk, mi mindenhez értünk, mi mozgat bennünket.

Ebben a kötetben a szentségek kapcsán életünk nagy fordulópontjairól, kihívásairól és a megtapasztalható isteni kapaszkodókról beszélgetünk, megvilágítva olyan közvéleményt megosztó kérdéseket is, mint például az ezotéria, a válás, a katolikus fogamzásgátlás, az egyneműek házassága, a cölibátus, az eutanázia... Csaba testvér most sem tesz mást, mint az Ablak a Végtelenre című könyvben: válaszaival fényt gyújt nekünk, hogy tisztán látva életünk végén hazaérkezzünk oda, ahonnan elindultunk, Isten szerető karjaiba.

A végtelent bejárni végtelen kérdéssel sem lehet, ezért a beszélgetés folytatódik, a harmadik kötetben a parancsolatokról mint az igazi szabadságra vezető út iránytűjéről, a negyedikben pedig az Istennel való bensőséges párbeszédről lesz szó. Remélem, hogy ez a könyv olyan útitárssá válik, amely segít könnyebb szívvel, felemelt fejjel tovább lépni életünk zarándokútján.