Álljunk meg, hogy tudjunk haladni!

2020.10.08

Zúg a laptopunk, zúg az agyunk, bennünk is számtalan különböző program fut párhuzamosan. Kezdődik a jó meleg, lustálkodásra csábító ágyból való hosszú és megterhelő úttal a bejárati ajtóig, miközben beindul a reggeli feladatkiosztás, problémamegoldás, egyeztetés, motiválás, melynek eredményeképpen némileg rendezetten, tele hassal és táskával majdnem minden és mindenki a helyére kerül, eljut vagy eljuttatjuk a maga munkahelyére, ahol cetlik, számonkérések, üzenetek, értekezletek, feladatok, telefonok, elintézendők sora vár. Más szinten, de itt is folyik a válságmenedzselés, közben még fut a fejben, hogy nem maradt-e otthon a tornazsák, a beteg nagypapa vajon nem felejtette-e el bevenni a gyógyszerét. Jön az SMS a befizetetlen számla pótlásáról, amit pedig már teljesítettünk, de elő kell ásni a bizonyítékot. Közben a kolléga magánéleti nehézségeit is értőn meg kell hallgatni, különben a tegnapi otthoni csetepaté benne fortyogó feszültségét ránk önti. Társunk csörög: ugye, nem felejted el elvinni, feladni, megvenni stb.? A munka megint hosszabbra nyúlt, turbó üzemmódra kellene váltani, összeszedni a családot, bevásárolni, ügyeket intézni. És még mindig hátra van teendőink oroszlánrésze, amit nagyon kellene élvezni: lecke, vacsora, hírek, magánlevelek, fürdetés, mese, ima, lélekápolás. Cél a puha ágy, előbb a gyerekeknek, majd egyszer mi is eljutunk oda, de már jönnek is a nagyok, mert ők most élnek igazán, és azután talán jut időnk egymásra, magunkra...
Ugye, nem ismeretlen ez a történet, és mindenki át tudja írni a maga élethelyzetére?
És egyszer csak azt vesszük észre, hogy a rengeteg párhuzamosan futó program, amint a gépen, úgy az életünkben is, a rendszert egyre jobban belassítja, netán teljesen lefagyasztja. Sokunk sírfelirata lehetne: Itt sem nyugszik XY. Ahogy ez is: Itt nyugszik XY, mi meg otthon.
Muszáj, hogy így legyen? Nem lehet egyszerűsíteni? Muszáj, hogy a gyerekeink mókuskerekünk pörgésétől kiábrándulva elveszítsék életbátorságukat, és inkább megmaradnak a mamahotel, papabank biztonságos, kihívásmentes keretei között, nem mernek dönteni, nem köteleződnek el, minthogy ők is hasonló ringbe szálljanak be? Muszáj, hogy a mindennapi feladatok felőröljenek, vagy megfélemlítsenek, és lefagyva a töredékét végezzük el annak, amire képesek lennénk? Muszáj, hogy a fáradtságtól kiboruljunk, és egyre elviselhetetlenebbek, szeretetlenebbek legyünk?
Csaba testvér legújabb füves könyve ebben a küzdelemben nyújt segítséget: hogy az önismeret segítségével megtaláljuk, melyek azok a "programok", amiket valóban futtatnunk kell, és melyek azok, amiket nyugodt szívvel bezárhatunk. Segít, hogyan tudjuk az önneveléssel a sávszélességünket bővíteni. Derűvel biztat, hogy belevessük magunkat az élet nagy kalandjába, hogy értékesnek éljük meg a mindennapi apró-cseprő dolgaink teljesítését is. És ha a rendszer belassul, netán befagy, nincs más hátra, mint a kikapcsolás, újraindítás vagy újratelepítés. Erre szolgálnak életünkben a pihenőnapok, a vasárnapok, az ünnepek, mikor azon is elgondolkodhatunk, hogy bár futnak bennünk a programok, futunk mi magunk is, de vajon a célt látjuk-e, és jó irányba megyünk?
Álljunk meg, akár ezzel a könyvvel a kezünkben, hogy haladni tudjunk!