Mint a GPS, állandóan újra kell tervezni

https://www.facebook.com/UjLapBudaors/photos/a.451945788252347/451945808252345/

Új Lap

Az élet a nagycsaládban olyan, mint a GPS, állandóan újra kell tervezni

Vendégségben a Sallai-Karikó családnál
A budaörsi nagycsaládosokkal folytatott eddigi beszélgetéseim alatt volt egy olyan dolog, amit mindegyikük otthonában megfigyeltem, és ami alól kívülállóként sem tudtam kivonni magam. Valami szokatlan, de korántsem statikus béke áradt belőlük, ami ugyan nem jelentett egyet sem az eseménytelenséggel, sem a felhőtlen gondtalansággal, mégis sokkal nyugodtabb lettem egy-egy velük töltött óra után. A budaörsi Karikó Éva és Sallai Tamás otthonában is ezt éreztem: mintha a félelem nem lenne többé olyan, mint egy cipőbe ment kavics, nem szúr többé minden lépésnél, bátran lehet tőle lépni és szaladni.
Nehéz elképzelni, hogy ők sem mindig éreztek így. Éva nem vallásos családban nőtt fel, ő maga sokáig egyáltalán nem is szeretett volna gyereket, mert tizennyolc évesen meghalt a barátnője, és emiatt úgy érezte, az életnek nincs semmi értelme, hiszen bármelyik pillanatban ketté törheti egy váratlan esemény. Úgy gondolta, erre az értelmetlen világra nem akar szülni, sőt, kifejezetten önzésnek tartotta, ha valaki családot alapít, hiszen a gyerekekkel is bármikor történhet bármi. Ebbe az érzésbe azonban nem nyugodott vele, szeretett volna válaszokat kapni a kérdéseire.
-Próbáltam hívőkkel beszélgetni, különböző protestáns felekezetekben., szektákban is megfordultam, de sehol sem kaptam megnyugtató válaszokat. Aztán egy verőcei házibuliban találkoztam Tamással, akiről tudtam, hogy vallásos családban nevelkedett, ezért beszédbe elegyedtem vele. Mindannyian ott aludtunk a házban, aztán reggel házigazda azt mondta, hogy ők misére mennek, és akinek kedve van, velük tarthat. Én beültem a templomban az utolsó padba, és egy csomó mindent nem értettem, sőt, sok dolgot kifejezetten idegesítőnek tartottam, például azt gondoltam, hogy ha Isten bárányai vagyunk, akkor ez biztos azt jelenti, hogy birkáknak kell lennünk. Aztán egyszer csak történt valami egészen furcsa dolog azon a misén, átéltem egy hatalmas belső élményt, amitől egyszerre megéreztem, hogy Isten van, és hogy szeret engem- fejti ki.
Tamás elmondása szerint ő vallásos családból származik, azonban akkoriban kicsit eltávolodott Istentől, nem foglalkozott mélyebben a hitével.
-Akkoriban egyáltalán nem gondolkodtam a jövőmön, azt sem terveztem, hogy egyszer majd megházasodom. Aztán amikor találkoztam Évával, ő vallásos emberként tekintett rám, úgy tette föl a kérdéseit, és ez valahogy visszavezetett a hithez engem is, hiszen válaszolnom kellett neki-teszi hozzá.
Éva nem sokkal később megkeresztelkedett, Tamással pedig alig több, mint hat hónappal a megismerkedésük után össze is házasodtak.
-Annyira nem volt vallásos ember a családomban, hogy Tamást kértem fel keresztszülőnek, így ő nem csak a férjem, hanem a keresztapám is -meséli nevetve Éva.
A házaspár nem tervezte előre, hogy hány gyerekük lesz, bár azért az mindkettőjük számára egyértelmű volt, hogy nem csak egyet szeretnének. A három lányuk, a most 21 éves Zsófi, a 18 éves Luca és a 17 éves Szöszi viszonylag gyorsan jött egymás után, később pedig szintén nagycsaládos barátaik példájából erőt merítve vállalták negyedik gyermeküket, a most 12 esztendős Petit.
-Előttem nem volt minta, el sem tudtam képzelni, hogy ez hogyan működik-árulja el Éva.
-Ráadásul a családomban volt egy olyan szemlélet, hogy a karrier és az előrelépés nagyon fontos, ugyanakkor én pont akkor végeztem az egyetemen, amikor Zsófi született, így szóba sem jöhetett, hogy el tudjak helyezkedni. Hamar megtapasztaltam, mennyi öröm van abban, hogy ha otthon tudok lenni a gyerekekkel, később pedig kiderült, hogy mellettük, otthon is tudok dolgozni-teszi hozzá.
Éva és Tamás szerint az egyik leglényegesebb dolog, amit a gyerekeiknek tudnak adni, az, ha szeretik egymást, és ápolják a házasságukat.
-Tudomásul kell venni, hogy a szeretetet nem csak ez a szívmelengető, bizsergető érzés, ami ránk tör, ha meglátjuk a másikat, hanem egy sokkal mélyebb, komolyabb összekötő kapocs lesz azáltal, hogy közösen átmegyünk nehézségeken, érezzük, hogy a másik mellettünk áll, és ott van velünk. Fontos, hogy elfogadjuk egymást a hibákkal, gyengeségekkel együtt. Újra és újra tudatosítom magamban, hogy én sem vagyok egészen rendben, ő sincs egészen rendben, és ez így van rendben. Nem szeretnénk összeszorított foggal őrizgetni a szerelmünk kihűlő hamuját, hanem apró gesztusokkal igyekszünk nap mint felszítani a szeretet tüzét. Az utóbbi években például elmegyünk sétálni esténként, mert akkor nem csörög a telefon, nem rohangálnak a gyerekek, tudunk egymásra figyelni. Mikor kilépünk itthonról, és hirtelen nem a megszokott környezetünkben vagyunk, sokszor eltelik egy kis idő, amire egyáltalán meg tudunk szólalni, és komoly dolgokról tudunk beszélni, mert kell az a pár perc, amíg megyünk egymás mellett, és egymásra hangolódunk, kieresztjük a gőzt-magyarázza Éva.
- Természetesen a gyerekek sokszor élcelődnek rajtunk, hogy persze, mert mi mindent megbeszélünk egymással, meg hogy te nem dönthetsz anya nélkül, és sokszor viccelődnek is, hogy már megint turbékoltok, meg ilyesmik-mondja mosolyogva Tamás.
A házaspár elmondása szerint azért is tudnak ennyi időt szánni egymásra, mert hozzászoktatták a gyerekeket egy meghatározott napirendhez.
-Mivel Tamás orvos, nagyon sokat ügyelt, a nagyszülők pedig sajnos nem tudtak segíteni, ezért gondosan meg kellett szervezni a dolgokat, következetesen kellett nevelni a gyerekeket, mert szabályok nélkül nem tudtam volna rendet tartani és végigvinni egy-egy napot. Ennek ellenére a nagycsaládos élet olyan, mint a GPS, állandóan újra kell tervezni-meséli nevetve Éva.
Éva számára nagyon nagy segítség volt az is, hogy férjének nagyon fontos a család, soha nem helyezte a munkáját előtérbe, pedig az osztályvezető főorvos azt akarta, hogy ő legyen az utódja, ami pedig rengeteg utazással, konferencián, továbbképzésen való részvételi kötelezettséggel járt volna. A főorvos még levelet is írt Évának, hogy hasson a férjére, mert egy kapcsolatban minden a nő kezében van. Tamás válasza azonban csak annyi volt, hogy még egy ember sem bánkódott a halálos ágyán amiatt, hogy bár csak több időt töltött volna el a munkahelyén. A főnöke erre keserűen ezt válaszolta: "Hányszor vágták a fejemhez a gyerekeim, hogy apa nélkül nőttek fel."
-Az anyagiak miatt sohasem aggódtunk, pedig nagyon sokáig mi is egy keresetből éltünk. Úgy gondoljuk, hogy a Jóisten gondoskodni fog rólunk, ha megteszünk minden tőlünk telhetőt, és nem a lábunkat lógatjuk. Attól sem tartottunk, hogy a gyermekeinknek nem fogunk tudni mindent megadni, mert ezt most sem tesszük meg, pedig már lenne rá lehetőségünk. Nem válna a javukra, ha minden az ölükbe pottyanna, és nem kellene megdolgozniuk érte-árulja el Tamás.
Kérdeztem, hogyan tudják átadni a gyerekeiknek a számukra fontos értékeket.
‒ Mi csak megteríteni tudjuk nekik az asztalt, a tőlünk telhető legszebben, a legfinomabb "fogásokkal", de az már nem csak rajtuk áll, hogy onnan mikor és mit vesznek el.
Éva és Tamás számára rendkívül sokat jelent a budaörsi nagycsaládos közösség támogató rendszere, ahol ha valakinél újabb gyermek születik, vagy lebetegszik, esetleg elveszti a munkáját a családfenntartó, rögtön a segítségükre sietnek: komatállal, kétkezi munkával, adománygyűjtéssel, imával, és ilyenkor Éva elmondása szerint még olyanok is adnak, akiknek alig van miből.
-Volt olyan, hogy az egyik család háza rossz állapotba került, komoly felújítási munkálatokat kellett végezni rajta, és mivel pénzük nem volt erre, szerveztünk egy közös munkát. Jöttek az apukák, sok közülük értelmiségi, aki sohasem végzett fizikai munkát, és tolták talicskával a sittet, bontották a téglát, többen megjegyezték, ez a legjobb csapatépítő-tréning, és ráadásul ingyen van, sőt még segítünk is vele. Az egyik apuka, aki szintén segített, könnyes szemmel mondta, hogy neki ez hatalmas élmény, mert tudja, hogy ha ő kerülne ilyen helyzetbe, nagyon sokan lennének, akik a segítségére sietnének. Fontos hangsúlyozni, hogy ez nekünk is nagyon nagy erőt ad, hiszen manapság senki nem lehet biztos abban, hogy sohasem rendül meg anyagilag, vagy egészségileg, és nem kerül olyan helyzetbe, hogy segítségre szorul. Jó tudni, hogy van ez a háló, amit megtart, és nem hagy elmerülni-teszi hozzá.
Reményi Viktória