Van-e értelme az életünknek?

"Nem hiszek istenben", mondja egy ateista a papnak. A lelkész elgondolkodik, majd így felel: "Egyetértek. Abban az istenben, akiben te nem hiszel, én sem hiszek."

Bár tudom, hogy sokan hithű ateistának tartják magukat, mégis az a meggyőződésem, hogy valójában nincs istentagadó ember, viszont nem kevesen vannak, akik hamis képet kaptak róla, és ezt a torz képet utasítják el.

Lehet-e szeretni olyan istent, aki megszállottan bűnre vadászik, vagy aki precíz könyvelőként számon tartja a vétkeket, jótetteket, életünk végén ezek mérlege alapján leselejtez vagy a nyerők közé sorol?

Lehet-e bízni olyan istenben, aki betegségekkel, csapásokkal sújtja, teszi próbára a gonoszokat, az ártatlanokat, az igazakat egyaránt?

Lehet-e hinni egy tehetetlen istenben, aki alszik az égben, vagy megtörten szemléli, hogy teremtményei szenvednek, vergődnek, egymást irtják?

És lehet-e követni egy olyan egyház tanítását, amelynek tetteit, elvárásait értetlenkedve és botránkozva szemléljük?

Ki az Isten? Milyen az Isten? Ha egyáltalán létezik, hogyan kommunikálhatunk vele? Elvárásai vannak, vagy feltétel nélkül, ingyen szeret?

Van-e értelme az életünknek, vagy csak teljesítjük a belénk kódolt és a társadalom által ránk erőltetett parancsot: tanulj, alkoss, építs, szeress, szaporodj, gyarapodj? És közben bármikor előfordulhat, hogy egy váratlan baleset, tragédia egyik pillanatról a másikra romokba dönti, amit felépítettünk. Utunk végén sírgödörbe tesznek, elbomlik a testünk, szétrágnak a kukacok, porrá leszünk - ennyi lenne egy emberélet, nincs tovább?

Azért született meg ez a könyv, mert hit nélkül felnőve ugyanezekre a kérdésekre kerestem kétségbeesetten a válaszokat éveken át, miután egy barátnőm autóbalesetben meghalt, és testközelből szembesültem a halál kegyetlenül megmásíthatatlan valóságával, ami engem és szeretteimet is bármikor elérheti. Az "emlékeinkben örökké élni fog" szlogen sovány vigasz, hisz unokáink gyerekei jó, ha egy-két anekdotát tudnak rólunk, az élet megy tovább nélkülünk.

Huszonhárom évesen találtam egy hiteles papot, Futó Károly atyát (aki e könyvek lektora), ő nem sajnálta rám vesztegetni idejét, heteken át jártam hozzá, türelmesen megfelelt mindenre, majd megkeresztelt. Férjhez mentem, született négy gyermekem, újságíró lettem, sok szép, értelmes munkát végezhettem, révbe értem, de nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy sokan vannak, akik talán soha nem kapnak hiteles és érthető feleletet. Úton-útfélen tapasztalom, hogy ezek a kérdések nem csak engem foglalkoztattak, nap mint nap felteszi nekem is négy gyermekem valamelyike, barátaink, ismerőseink. A közéletben, a médiában is "istenmorzsákra" sóvárgó embereket látunk, még ha ezt a vágyat nem is fogalmazzák meg, és látjuk a hiányt, űrt és sebeket is, amelyeket tőle való eltávolodás okoz. A súlyos egzisztenciális krízisek, határhelyzetek spirituális kérdéseket vetnek fel. Kereső korszakomban alig találtam olyan könyvet, ami a vallás bonyolult útvesztőjében járatlanok égető kérdéseikre ad választ. Ha nincs, hát akkor majd készítek én! - gondoltam.

Megkerestem Csaba testvért, és ő azonnal igent mondott. Őt, az erdélyi ferencest, a nehéz helyzetben élő gyermekek megmentőjét, több mint 5000 szociális árva nevelőapját ma már senkinek nem kell bemutatni. Minden egyes szavának súlyt és hitelt ad élete, mert nem csupán beszél Isten országáról, hanem mindent meg is tesz, hogy ez az ország már itt a földön kibontakozzon.

A feleletek nem a dolgozószoba könyvszagú csendjében születtek, hanem sok száz kilométeres autóúton, ő vezetett, én kérdeztem, miközben olyan nehéz sorsok terhét hordta vállán, melyek alatt a legtöbben összeroskadnánk: jártuk a nyomortelepeket, az intézményeit, a rászoruló családokat. A válaszait diktafonra vettem. Az autó gyakran zsúfolásig tömve volt gyerekekkel, munkatársakkal, a néhány percenként megcsörrenő telefon, a hátsó ülésekről folyamatosan átszűrődő moraj ellenére tudott a válaszokra koncentrálni, hosszas töprengés nélkül, szinte azonnal. Persze egy-egy nehezebb kérdésre többször is visszatértünk. Nem tanokat hirdetett, a komoly gondolatok mellé gyakran mesélt vicceket, történeteket az életéből, és néha könnyezett, különösen akkor, mikor Isten szeretete, irgalma vagy egy-egy nehéz sors került szóba.

Az interjúkészítéskor előbányásztam magamból a korábbi hitetlen, mindent megkérdőjelező énemet, de a válaszok előcsalogatásához szükségem volt a mai, az Isten közelségét és szeretetét megtapasztalt ember gondolataira is. A kérdésekbe sokszor bele is pirultam, különösen akkor, mikor már többedszer firtattam, hogy a cölibátus nincs-e káros hatással a papok személyiségére, mert éreztem, a témával kapcsolatban nem mondott el mindent. Csaba testvér mosolyogva csak ennyit mondott: "Ejnye, Éva, hát már titkaim sem maradhatnak előtted?!" És egy mély vallomással felelt az Istennel való érzelemmel teljes kapcsolatról.

Nemcsak kegyes vallásos témákról beszélgettünk, hanem olyan közvéleményt megosztó kérdésekről is. Volt néhány problémafelvetés, amely nem állt hozzá közel, habozott, hogy benne maradjanak-e a könyvben, mert nem tartja magát ezen témák szakértőjének, és elsősorban a pozitívumokkal foglalkozik szívesen, nem támad és a védekezést sem tartja szükségesnek. Ragaszkodtam ezekhez a pontokhoz is, hogy választ lehessen kapni tőle olyan kényes kérdésekre is, amelyekkel szembesülve a hívő emberek is zavarba jönnek, mint például az egyház bűnei, aniszemitizmusa, besúgó papok, ezotéria...

Nem szokványos, hogy egy interjúkötetben versek vannak. Kamaszkorom óta gyűjtöm a költeményeket, mert ezek a gyönyörű formába öntött gondolatok lelkünk legmélyebb rétegeit érinthetik meg. Úgy válogattam az idézeteket, hogy minden oldalon összhangban legyenek a mellettük található szöveggel, mintegy "aláhúzzák" annak legfontosabb mondanivalóját, így a könyv egyben emberi és irodalmi hitvallás legyen.

Közhely, de valóban így igaz, hogy elsősorban én szerettem volna ajándékot adni e könyvekkel az istenkereső embereknek, de a legnagyobb ajándékot én kaptam, hogy Böjte Csabával megismerkedhettem, beleláthattam munkájába, és a sorsokba, melyeknek szebbé tételén munkatársaival fáradozik, személyre szóló lelkigyakorlatokat kaptam tőle, heteken keresztül arról beszélt, amire én kértem. Szerettem volna a könyvek elkészítésével egy kicsit meghálálni mindazt a jót, amit a vele töltött napok során kaptam.

Az Ablak a Végtelenre kötetben az apostoli hitvallás, a Hiszekegy állításaira fűztem fel a kérdéseket. A válaszok minden egyes gondolata az életből merít, az életről szól végtelen bölcsességgel és egyszerűséggel - nemcsak a hitigazságokat mutatja be, hanem azok megvalósítását is a több évtizedes lelkipásztori és nevelői munka tapasztalatából merítve.

Isten, akihez közelebb szeretnénk kerülni, végtelen. A kérdések száma is végtelen, amelyeknek csak töredékét volt lehetőség feltenni. Ez a könyv egy sorozat első darabja, az Út a Végtelenbe címűben Csaba testvér az élet fordulópontjaival, a szentségekkel, az Iránytű a Végtelenhez kötetben a szabadsággal és a parancsolatokkal, a Párbeszéd a Végtelennel könyvben a Szentírással, az imádsággal, az ünnepekkel, a Biblia nehezen értelmezhető történeteivel és a mindennapi keresztény élettel kapcsolatos kérdésekre válaszol.

Ha kérdés van, szükséges, hogy válasz is legyen, érthető és életre váltható, a valós istenarcot a maga szépségében, jóságában, tökéletességében megmutató, hogy azt megtekintve eldönthesse bárki, tudja-e őt szeretni és az ő szeretetét viszonozni.